AKTUÁLIS
 

 HAMONN ZSUZSA

tisztén érzékelő, festő médium

Szeretet Egyeteme

 

december 1.-én 18.30-kor indul a stúdióban!

Részletek a Programok menüpontban.

 

 

"Az életben néha előfordul, hogy beleesünk egy-egy gödörbe, amiből nem tudunk egyedül kimászni. Erre vannak a barátok meg a család. Hogy segítsenek. De csak akkor tudnak segíteni, ha szólsz nekik, hogy ott ülsz a gödör alján."  

Meg Cabot

 

Bartus-Domahidy Ágnes okleveles grafológus vagyok (korábbi nevem Bartus Antalné). Tanárként különböző korosztályú gyermekeket tanítottam régebben, de tizenöt éves pedagógusi tapasztalattal a hátam mögött úgy éreztem, tovább kell lépnem. Mivel kezdetektől fogva az emberi lélek érdekelt, nem tudtam azonosulni a kizárólag teljesítmény centrikus oktatási elvekkel. Hiányoltam a gyermeki lélekkel való foglalkozást. Tapasztaltam, hogy évről évre egyre nő a magatartási és tanulási problémákkal küzdő gyermekek száma. Akkor léptem, amikor felismertem, hogy a pedagógus ebben érdemi segítséget nyújtani nem tud idő és megfelelő pszichológiai ismeretek hiányában. Olyan pályára szerettem volna váltani, ahol igazán hatékonyan lehetek segítségére felnőttek és gyermekek problémáinak megoldásában. Így jutottam el a grafológia tudományához.

A budapesti Grafológiai Intézetben három éven át tanultam a kézíráselemzés izgalmas és szövevényes tudományát, több szemeszterben évfolyamelsőként végeztem. 2005-ben - az országban elsők között - szereztem államilag elismert grafológus oklevelet. Még grafológushallgatóként kezdtem kutatni a halál közeli élményeket. Szakdolgozatomban a klinikai halálból visszatértek kézírását vizsgáltam. Kutatásaim eredményét könyvemben tártam a nyilvánosság elé.

Grafológiai tanulmányaim során komplex pszichológiai képzésben is részesültem, majd pár évvel később megismertem a Hellinger-féle családfelállítás módszerét, amelyet - tovább képezve magam- megtanultam és államilag elismert családfelállító terapeuta oklevelet is szereztem. A korábban megszerzett tudásom és az újabb pszichológiai tanulmányok eredményeképpen az emberek életében felmerülő lelki, életviteli problémák megoldásában is tanácsot tudok adni. Az előttünk álló akadályok, nehézségek megoldásának lehetősége mindnyájunkban ott van. Minden, ami velünk történik, belőlünk, a személyiségünkből indul. A megoldás kulcsa is éppen ezért bennünk van, amelyre a grafológus kívülállóként könnyebben rá tud világítani.

Az utóbbi években hazánkban évről évre egyre növekszik a grafológia iránti érdeklődés, így a kézíráselemzéseken kívül számos alkalommal tartottam előadásokat erről a tudományról. Szakmai cikkeimben ízelítőt adtam a grafológia érdekességeiből, tv-szerepléseim alkalmával pedig lehetőségem nyílt arra, hogy élő adásban fiatal hírességeknek nyújthassak ízelítőt önmaguk tényleges, objektív megismeréséhez. Megtiszteltetés számomra az, hogy a Who is Who Magyarországon c. évenkénti kiadvány felkért, hogy 2010-től szerepeljek életrajzi lexikonjukban.

Szeretném minél több emberrel megismertetni a grafológiát, a kézíráselemzésben rejlő hatalmas segítő lehetőséget; azt, hogy az önismeret mennyire erős támaszt tud nyújtani a mindennapjainkban felmerülő akadályok, lelki problémák, döntési helyzetek megoldásában. Ha ismerjük önmagunkat, az életet is könnyebben tudjuk élni.

 

Bartus-Domahidy Ágnes

 

 

 

HÍREK

smileyheartsmileyheartsmileyheartsmileyheartsmiley

KÉPEK A STÚDIÓRÓL